Minden nap Valentin nap 365/365

Hálával tartozom a COLORCOM kiadónak a könyvért, a szerzőnek, Lédának és a KILDARA közösségnek, amiért még mindig az egyik bloggerük lehetek. Szenvedélyes író vagyok, és ez nem változott. Amik módosultak azok maximum az én saját korlátaim, szabályaim, és határaim. No meg az ezekhez való hozzáállásom. 

SOK SZERETETTEL: 

L é d a  S c h w a r t z  –  A  h a r m a d i k   s z e r e t ő 

EREDETI CÍM: A harmadik szerető 
KIADÓ: Colorcom 
OLDALSZÁM: 434 
KIADÁS ÉVE: 2017
MŰFAJ: romantikus


FÜLSZÖVEG: 


„Létezik-e ​férfi és nő között érdek és testi vonzalom nélküli barátság? Mi számít egy házasságon belül megcsalásnak, és mi nem? Miért jár egymással karöltve a szerelem, a féltékenység és a birtoklási vágy? Válaszút elé állva, mire hallgass inkább: a szívedre, vagy az eszedre? Érdemes-e felrúgni egy több mint tíz éve tartó, megállapodott, nyugodt, komoly kapcsolatot egy hirtelen fellobbanó, fékezhetetlen szalmaláng kedvéért? 

Leda Schwartz szenvedéllyel tűzdelt romantikus regényében nyomon követhetjük egy felnőtt nő életének két óriási tusáját. A belső vívódást a saját érzelmei, a szerelem ellen, amit nem a férje, hanem egy másik nős férfi iránt érez, valamint a meddő nő ádáz küzdelmét a gyermekáldás érdekében, a lombikprogramok sikertelenségeivel átitatott reménytelenséget, a feleség irdatlan fájdalmát, aki nem biztos, hogy arra született, hogy valaha ő is anya legyen. 

„Egy nő két dologért képes bármit megtenni a világon. Azért, hogy legyen gyereke, illetve azért, hogy ne.” Mauriceau (1637-1709) francia szülész szakorvos”


A kritikám következik: 

Amely talán nem is kritika első sorban, hanem magánvélemény. Azt hiszem, képtelen vagyok a teljes elvonatkoztatásra a történettől. Nem tudok semmit úgy olvasni, vagy akár nézni, hogy ne élném bele magam, ne adnám át magam a teljes történetnek. Szeretem a happy end - eket, szeretem, ha megfog valami abban, amit olvasok. 

Nos, őszinte leszek. Igazán nyitott szívvel vágtam bele a Colorcom kiadótól kapott könyv olvasásába. Hihetetlen mennyire nagy boldogság töltötte el a szívem, amikor a tőle kapott tiszteletpéldány megérkezett. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy nem az ingyenesség, az, amiért hálás vagyok. Sokkal inkább a bizalom számít, amit az által kaptam, hogy egy újabb olyan példány érkezett hozzám, mellyel a szerző vagy a kiadó megtisztelt. 

A történet: 

A könyv borítója alapján azt feltételeztem, hogy ez az írás igazán mély érzelmi helyzetekbe megy bele. Olyan ma is tabunak, és szégyennek számító témát fog jó alaposan kibeszélni, amit nem sokan mernek, mertek az elmúlt évek során. De nem! Valami egészen másról szól a sztori. Nekem inkább egy kapcsolat alakulásának bemutatása a boldog pillanatoktól a kevésbé önfeledt percekig. Nem igazán értettem eleinte, hogy miért a gyerekvállalás nehézségei vannak kiemelve a hátulján. Miért nem az út a pártaláláshoz vezető útról. 

Szofi a főszereplő egy teljesen átlagos, normális, a korának megfelelő viselkedéssel, vággyal, tervekkel élő nő. Igazán intelligens, már kellő tapasztalattal rendelkezik, olyan, mint egyébként a nők többsége a 30-as éveihez közeledve vagy éppen túlhaladva rajtuk. 

Érdekes, hogy a páros vegyes nyelvezetű, így nem az anyanyelvükön kommunikálnak. Közös nyelv az angol. Szerintem egyébként működhet egy ilyesfajta kapcsolat, minden gond nélkül. Ha két ember megtalálta mindazt egymásban, amire szüksége van, akkor minden csak akarok vagy nem akarok kérdése. 

Itt az igazi nagy kérdés vajon Szofi mit is akar valójában? Szerelmet? Gyermeket? Háztartást? Karriert? Netalántán izgalmakat a megszokott kis életébe? 

Mennyire tudja elkötelezni magát egy másik ember mellett. 

Aki egyébként szintén szerethető figura. Férje, Miroslav építészmérnök. Tisztelik, szeretik egymást, pontosan ezért családra vágynak. Vagy csak a kor és a megszokás mondatja ezt velük? Nyilván egy baba érkezését mindennél jobban várják az emberek. Bár az út igen rögös tud lenni, míg egy gyermek a világra jön. Természetesen orvoshoz fordulnak. Így az élet még kacifántosabbá válik. Szeretnek utazni, ezért járnak külföldre nyaralni. Ahol megismerkednek egy magyar házaspárral, Györgyivel és Erikkel. Jól kijönnek, kölcsönös a szimpátia. A sor és a történet is számomra érdekes mégsem meglepő fordulatot vesz. 

Én kicsit gyengének találom Szofit. Nem hiszem, hogy a problémákra az a megoldás, ha elgyengül. Többnyire szeretni szoktam a főhősöket, de Szofi egyáltalán nem a kedvenc főszereplőm. Nekem ő csalódás. Mert azt gondolnám, hogy a férjével kellene újra és újra egymásba habarodniuk és nem a könnyebb utat választani és kifelé kacsingatni. Persze ez az én magánvéleményem. Lehet, hogy neked pont ezért lesz szimpatikus. Szerintem egy kapcsolat a szeretetről, az összetartozásról, a gondok-bajok közös megoldásáról kell, hogy szóljon egy bizonyos határig. Hogy kinek mi a határ? Az teljesen magánügy. Hogy Szofi mennyire feszegeti korlátait a könyvből kiderül. 

Nyilván nincs jogunk elítélni egymást, hiszen nem mi éljük azt az élet, amit ő. Ennek ellenére nekem egy-egy mellékszereplő szimpatikusabb Szofinál. Egyébként a kapcsolatuk bemutatása a lánykéréstől az esküvőn át tart. És ha két ember örök hűséget fogad az bizony kell, hogy erős kötelék legyen. Szerintem. Bár az élet igen rögös, döcögős, kacifántos tud lenn. Ad örömet, de ad mellé bizony bánatot is. Az élet egyensúlya ugyanis a körforgás. Két ember pedig akkor szereti igazán egymást, ha minden körülmények közt kitart és harcol. Aki nem így érez, az bizony könnyebben elcsábul. Nyilván a valóság sem habos babos tündérmese, de azt gondolom, nem is kell annak lennie. Hiszem, hogy ha igazán szeretünk valakit, azt minden hibájával együtt kell tennünk. Igen, nem minden férfi pakolja a helyére a dolgokat, igen nekik is vannak barátaik, hobbijuk, igen szükségük van a szabad térre is néha. De ettől még az összetartozás érzése jelen van, jelen kellene, hogy legyen. Nyilván az elérhetetlen mindig vonzóbb. Nyilván, amit nem kaphatunk meg mindig értékesebb, pedig a legdrágább kincsünk sokszor ott van a szemünk előtt. Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy két embernek a házasságban is esősorban férfinek és nőnek kell maradni. Nem kiszolgálni kell a párunkat, hanem megtenni mindazt, amit a szeretett félért egy kapcsolat elején könnyűszerrel megtettünk. Egyáltalán nem szabad elfelejteni, hogy honnan indultunk és hogy mennyire vártuk azt, ami most a már a miénk. Szerintem ez az élet rendje. 

A párkapcsolati krízis mellett igen fontos témát feszeget még az író. Lombikprogram, és ami mögötte van. Sajnos személyem is ismer olyan párt, akinek csak így sikerülhetett a közös gyermek. Egyre többen vannak így közel a 30-as éveikhez. Még mielőtt ezt az életmódjuknak tulajdonítaná be valaki. Nem, ez nem a rossz életminőség és a karrier éhség következménye. Nem büntetés és nem érdemli meg senki! Ahogy egyetlen betegséget sem. Egyszerűen el kell fogadni, hogy emberek vagyunk és esendőek. Érzünk fájdalmat és érzünk gyógyulást. Hogy valaki egy pacemaker-rel éli tovább a mindennapjait, vagy egy műlábbal, hogy valaki a kómából ébred fel csodával határos módon, vagy az újszülött kort vészeli át gépek segítségével, vagy épp lombikcsodaként fogan a babája, nem mindegy? De szerintem nagyon is mindegy. Hiszen emberek vagyunk és az ember sok mindent kibír. Átvészel. Túlél. Az ember már csak ilyen. Az ember nagyon tud szenvedni, és annál sokkal jobban tud szeretni. Ahogy mondani szokták tökéletes nincs, és tényleg nincs. A problémákhoz való hozzáállást pedig, mi, csakis mi irányítjuk. 

Szóval a történet egyáltalán nem unalmas, nem mindig azt „kapja” az ember, amit vár vagy remél, de talán ez a valóságra is igaz. Néha kicsit többet dolgozni a sikerért, de minél többet „szenvedünk” valamiért, annál fontosabb lesz számunkra a jövőben. 

Jó olvasást kívánok hozzá! 

Mindenképpen megéri elolvasni, hiszen sok társadalmi problémát dolgoz fel a történet, a Lombikprogramtól, az érzelmi hullámvasúton át, a kiteljesedésig. 

Leda Schwartzot megtalálható a Facebookon, a könyv pedig megvásárolható a Colocom webshopjában

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések