Minden nap Valentin nap 123/365

Az életünk vajon megpróbáltatások sorozata? Mindenkinek megvan a maga keresztje. Ennek ellenére egyformán kapunk a jóból és a rosszból? Vagy igaz a mondás: Mindenki azt kapja, amit megérdemel?? Mi a sorsunk? Mi az éltünk? Vajon hol kezdődik a jelen és hol végződik a múlt? Mikor számít minden tökéletesnek és mikor mondjuk azt, hogy most a padlón vagyunk, annyira mélyen, hogy nem látjuk a kiutat? Mi vezet, ahhoz valamit feladjunk és mi győz meg mégis, hogy harcolni kell???


Habár sokszor úgy érzem a világ csak ellenem esküdött össze. Tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki kapott pofonokat az élettől. Máskor pedig észreveszem a környezetemen, hogy bizony-bizony a fájdalom őket is utoléri. (Sajnos) Mert ugye rosszat nem kívánok én senkinek sem. Nem feladatom ítélkezni az emberek felett. A döntéseinket magunk hozzuk meg. A következményekkel pedig általában tisztában vagyunk. Nem utólag kell bánkódni akkor kell értékelni amikor jelen van az életünkben a megbecsülni való dolog. Mert ha elúszott, akkor már késő lesz. Tegnap azt a tanácsot kaptam egy ismeretlen ismerőstől, hogy írjam ki magamból, azt ami bánt. Meséljem el mi zajlik le bennem, és lehet, hogy ez segít, hogy jobb legyen és kicsit könnyebbé teszi ezt a nagyon sínylődős időszakot. Meg kell hagyni nem rossz tipp volt ez. Csak iszonyat nehéz megfogalmazni azokat a dolgokat amik most foglalkoztatnak."Az álmoknak csak akkor van vége, ha te lemondasz róluk. Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed!" Ez igaz lehet, az álmok, azért álmok, hogy egyszer teljesüljenek, de nem égből pottyant meseként, hanem tenni kell értük... Néha több, néha kevesebb lépés is elég. A lényeg, a lépéseket is tudjuk értékelni!

A saját életünkben meghatározó változások, ami igazi érdemeink..Azok az apróságok, amiket csak a Családunk és a legjobb barátaink láthatnak rajtunk, a hozzánk legközelebb álló emberek.. az a néhány útitárs, aki meghatározó szereppel bírt a mi saját egyedi mesénkben.. és itt nem a felszínes közösségi oldalas ismertségekre gondolok.. nem a cserpartnerekre és nem is azokra, akik ismerősnek jelölnek, de az utcán nem köszönnek vagy elfordítják a fejüket és még csak azokra se akiken segítettünk, és ezt úgy hálálták meg, hogy kisétáltak az életünkből mindenféle köszönés nélkül.. előfordul, hogy az utak eltávolodnak egymástól, ahogy az is, hogy a segítség viszonzatlan marad, de egy biztos, amit én adtam az sosem kevesebbé tesz, hanem mindig többé. A fizikai vagy anyagi veszteség csak tárgyilagos.. Az minősíti az embert, amit ad.. és nem az amit kap! Ezt sose feledjétek. Én pedig adakozó típus vagyok... ha valaki ezt kihasználja, azaz ő szegénységi bizonyítványa.. így derül ki kinek milyen a valódi arca.. Nagyon sok emberben csalódtam e-téren. De értek természetesen pozitív tapasztalatok is. Majd egy következő bejegyzésben mesélek róluk. :)
Mert a lista nem rövid. Viszont most kapásból a negatív dolgokat tudnám feleleveníteni, aminek az lehet az oka, hogy magányos vagyok. Kicsit elhagyatottnak érzem magam, amióta nincs munkám. 17 éves korom óta nem történt még velem ilyen. Biztos, hogy nem véletlen és hogy megértem majd a sors szándékát ezzel. Csak nagyon lehangol, az itthonülés. Holott örülnöm kéne, hiszen időm, mint a tenger. Csakhogy én sajtkukac vagyok, mindig mennék, pörögnék csinálnék valamit. Ezzel szemben most semmi dolgom, nem kell mennem sehova és ez megvisel.

Tudom, hogy nagy a munkanélküliség az egész országban.. sem diplomával sem nélküle nem könnyű az elhelyezkedés és biztos, hogy rengetegen szeretnénk dolgozni, és megkeresni a kenyérre valót. Azt is elismerem, hogy hasonlóan hozzám még tesznek is érte, de mégsem jön össze.. Ez lehet azért van változtatni kell valamin.. az, hogy kinek min? Erre már mindenkinek magának kell felismerni és átalakítani úgy az életét, hogy megfelelő legyen.

Én belevágtam a saját munkahely megteremtésébe. És te?

Norina

Megjegyzések