Minden nap Valentin nap 121/365

Helló, Szia Nyár! 


Nos, Kedves Ismeretlen ismét itt vagyok. És itt is maradok, hiszen ez a második életem. A hétköznapi mellett egy kevésbé hétköznapi az írás. Mindenkinek kell egy szenvedély, mindenkinek van valami hóbortja így hát nekem is. Nem érzem magam különcnek, sem különlegesnek, egész egyszerűen csak szeretek írni, szeretek fogalmazni, szeretek beszélni, és szeretek embereket megismerni. Mostanában nem voltam a toppon, nem szántam elég időt a blogomra, ezáltal nem szántam elég időt magamra. Túlságosan elfoglaltak a külsőségek. Például ősz elején neveztem a Goldenblogra, ahol a fél mezőnyben végeztem 101-ből 50. lettem egy nagyon erős versenyben. Most pedig a LelkesBlogveresenyt is megpróbálom, bár nem azért, mert minden áron nyerni szeretnék, hiszen a részvétel is maga a nyeremény. Számomra mindenképp. Nem is a lájkolás gyűjtés, vagy szavazás a lényeg, hiszen ma már mindenki unja ezeket a dolgokat: légyszi szavazz rám, légyszi támogasd egy ismerősömet egy szavazattal. Sokkal inkább azok véleménye érdekelne, akik olvasnak, akik végigkövették az elmúlt hét esztendőmet, akik, ha engem nem is ismernek, de a blogomat igen. Akik, valamiért mindig visszatérnek hozzám. Akik vagy azért mert értékes szerintük, amit csinálok, vagy azért, hogy kritizáljanak, az ok teljesen mindegy, a lényeg, hogy itt vannak velem, és nézik az oldalam. Figyelnek engem, tehát valamilyen érzelmet kiváltok belőlük. Érdekes, hogy sosem azért írok, hogy figyeljetek, mert sokáig féltem ettől körülbelül három éven át rettegtem a világtól. Hogy miért? Tökéletes kérdés. Ennek ellenére miért neveztem versenyekre? Mert közel 7 év alatt, - márciusban lesz 7 éve, h bologolok - legyőztem a másoktól való függés félelmét, úgy érzem sikerült túl tennem magam azon, ami az egyik legnagyobb ellenségem. Túl lelkis vagyok, túl sok minden befolyásolt, és ezen a befolyásolhatóságon szerettem volna változtatni, a megméretésekkel. Hogy igenis képes vagyok változni, és változtatni a hozzáálláson, a gondolataimon, a sérelmeimen, és képes vagyok elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, nem kell, hogy egy véleményen legyünk. Nem szükségszerű, hogy bárkinek hinnie kell bennem, ha én hiszek magamban, az már a győzelem.  Mert nem hittem eléggé abban, hogy amit csinálok az nekem jó. Ez pedig hiba volt, hiszen ha nekem megfelelő akkor lényegében mindenki más elbújhat a véleményével. Mert elég erős lettem, ahhoz, hogy különbséget tudjak tenni, ez az én személyes Sikerem. Illetve egy dolog van, ami számomra a lehető legjobban hatott rám, és amiről nem mondanék le soha, az pedig én magam vagyok. Te is


Légy Önmagad!

Hiszen, ha önmagam vagyok, akkor, béke van körülöttem. Ez pedig mindennél fontosabb. Te nem gondolkoztál még azon, hogy mikor vagy a legboldogabb? Én igen, amikor én lehetek, amikor érzem, hogy bármilyen vagyok, így vagyok tökéletes. Ezt elfogadni, pedig nem könnyű. Talán életem egyik legnehezebb feladata. Már kiskoromtól kezdve küzdöttem az elfogadással, azzal, hogy elfogadtassam magam. Küzdöttem azokkal akik körülvettek, és a saját korlátaimmal. Mindezt értelmetlenül. Most is vannak harcaim, lelkivívódásaim. Hazudnék, ha azt mondanám nincsenek. De ma már megtanultam, hogy hogyan kezeljek bizonyos helyzeteket. 
Ma már hiszek magamban!

Megjegyzések