Minden nap Valentin nap 88/365

Mai modern társkeresés. Vagy mondjam inkább, hogy kényszerhelyzet? Párkereső oldalak tömkelegével találkozhatunk ma az interneten. Bohém, kacérkodó, hazug, álszent, sokszor képnélküli emberek tömkelege mellett megtalálhatóak, az őszintén bizakodók is. Sokszor fejvesztve rohanunk, hogy találjunk valakit, aki figyel ránk. Sokszor futunk saját magunk elől. Sokszor nem tudjuk eldönteni, hogy önmagunkat keressük, vagy a társunkat. Néha csak önbizalmunkat akarjuk növelni. Máskor fogadásból vagy poénból regisztrálunk.

Miért van ez? Mi az, ami hiányzik, mi az, amire szükségünk van? Tulajdonképpen azt hisszük, hogy a kapcsolat az megoldás lehet, amikor önmagunkkal nem tudunk kibékülni. Egy-egy csalódás vagy hatalmas hibákat szül, vagy óriási baklövések tömkelegét. Szeretünk beszélni róla vagy sem. Meg lehet bántani mindenkit. Mindenkiben ott a sebezhető érzékeny lélek. Aki várja, hogy felfedezzék. Meddig kell várni? Meddig lehet bírni? Vagy épp mi az a pont, amikor még nem állunk készen. Többször gondolkoztam már a témán. Minél több emberrel beszélgetek erről, annál jobban azt látom, hogy semmi lehetőségük a 20 és 30 közöttieknek. Bizonyára vannak pozitív kivételek. De mi van azokkal, akik várnak, vagy azokkal, akik hibáztak? Mert bizony a hibák elkövetése nem egyedi eset. Elkövetjük őket mindannyian. Kérdés, hogy megtudunk-e bocsátani magunknak. Nem feltétlen a másik megbocsátása az, ami megkönnyebbülést hozhatja. Lehet, hogy ehhez mi magunk is elegek lennénk, ha képes éreznénk magunkat elfogadni a tetteinkkel, döntéseinkkel együtt. Úgy, ahogy vagyunk. Vannak rossz döntések egyszer, kétszer, talán háromszor is, vagy sokkal többször. Nem a szám a lényeg. Van egy folyamat, ami a változás. Haladnunk kell előre a meghozott döntéseink súlyával. A kétségbeesés felemészthet, de segítő kéz ott van. Méghozzá a mi saját kezünk. Csak úgy húzhat ki minket a csávából, ha nem hagyjuk, hogy a bánat felmarcangoljon és kikészítsen. Nézhetjük, ami megadatott, sírhatunk utána. De meddig? Mikor hagyjuk már abba az önsajnálatot és mikor lépünk a boldogságunk felé? Hm? Mikor? Mikor? Mikor? Emberek! Nem lehetünk ennyire társfüggők. Kell a párkapcsolat! De, mindenáron? Vannak nagyon pozitív példák az internetes ismerkedés után lehet, hosszú életű szerelem is, amit aztán követhet házasság. De ez a kevesebb. a többség csak poénból van jelen az ilyen oldalakon. Szórakozásból, unalomból. Nagyon vigyázni kell. 

Ne értsetek, félre nem vagyok ellene. Hiszem, hogy nem mindenkiből veszett el az érték. Hiszem, hogy nem mindenki kamugép. Mégis bízom abban, hogy a személyes találkozások varázsát a billentyűn való pötyögés nem tudja helyettesíteni. 2013. év eleje: 2 órás regisztráltság után 150 embernek tetszem. Valóban ennyi elkeseredett férfi van? Nőként gondoltam most 2013-ban teszek egy próbát. Megmutatom nektek mit látok. Nem biztos, hogy jó a meglátásom. Lehet majd velem vitába szállni. De a téma mindenképpen érdekes, és akár tanulságos is lehet.

Norina

Megjegyzések