Minden nap Valentin nap 87/365

Meddig dolgozunk még ingyen?

Épp itt lenne az ideje, ha végre fölismerné a világ, hogy az írás egy szakma, a bloggerség egy szakma, és nem csak hobbi. Ugyanolyan munka, mint árut feltölteni, valutát váltani, fagyit árulni, hivatalban dolgozni. És igen főállásban is lehet csinálni.

Egyébként szerintem egy blogger kicsit olyan, mint egy jó könyvelő otthonról dolgozik 2-3 nagyobb cégnek, precíz munkát végez. Azért nem jó többet elvállalni, mert az csapongás. Tegnap Nikonnal fényképeztem, ma Canonnal.. nem igazán hiteles. Ha egy márka mellé szerződik le az normál esetben kifizetődőbb neki is és a cégnek is. Tehát én 2012-ben elkezdtem Nikon géppel dolgozni és természetesen azóta is hű vagyok hozzá. Tehát már 5 éve ugyanazt a fényképezőt használom és ezáltal reklámozom is. Már lassan 4 éve ugyanazt a telefon márkát használom Iphone-t és két éve ugyanazt a tabletet Huawei. Akiknek tetszenek a képeim, azok felfigyelnek arra is, hogy van egy kis hirdetés a képek mögött, még akkor is, ha nem ajándékba kaptam a felszerelést, de miért is adnának ajándék terméket valakinek, aki még semmit nem tett le az asztalra. Tehát, ha van egy márka, amit kedvelsz, használd. Jelöld be rajta a termék nevet és ki tudja így lehet, hogy ők találnak rád és nem is kell keresned őket. Legyél őszinte, mert az értelmes kritika sokat tud segíteni hiszen a mai technika pillanatok alatt változik. 

Egyébként ez igaz bármilyen munkaeszközre, legyen az autó, csavarhúzó, ecset vagy festék, fűnyíró vagy egyéb.. mindennek van egy márkája, ami hozzád közel áll, használd és a cég meghálálja a bizalmat.

Nagyon fontos a márkahűség. Meg a célkitűzés is. Ne akarj egyik nap sminket reklámozni, a másik nap sport ruházatot, a harmadik nap cipőt vagy fodrászt. Indulj egy  úton és azt építsd fel!

Légy következetes! Ez nagyon fontos.

Tehát, mint én.. minden áldott nap írok valamiről, ami egyébként tényleg nem egy nap, a csúcspont, amikor hirtelen mindenki szerelmes lesz. A szerelem igenis minden pillanatban jelen van. És ez nem csak most van így, hogy férjnél vagyok. Hanem amikor hajadon voltam, akkor is éreztem, hogy a szeretet körülveszi a napjaim, mert a szeretet döntés, első sorban saját magunk felé és aztán egy másik személy irányába.

Napi Valentin Norina Szemmel:

A szerelem mi magunk vagyunk. A szerelem a mi belső lényünk. A szerelem örök.

Norina

Megjegyzések