Minden nap Valentin nap 101/365

Ne rohanj, élj, állj meg egy pillanatra!
Figyelj, hogy figyeljenek Rád!
Törődj, hogy törődjenek Veled!
Higgy, hogy higgyenek Benned!
Bízz, hogy bizalmat ébressz!
Szeress, hogy szeressenek!
Légy ÖNMAGAD!
Légy Te, hogy Én én lehessek!

Szerelem vagy sem?

Ha a romantikus szál véget ér mit kezdünk magunkkal? Mit teszünk? Hogy gondolkodunk róla, ha már elmúlt? Én így? Rövid, tartalmas, jó volt, de mégsem az, ami közös utat épít. Megtanultam elengedni. Ritkán vagyok szerelmes, és számomra az érzések nagyon fontosak. Azok nélkül semmi értelme az egésznek. De mellette kell egy csomó minden plusz is, és ez bizony két emberen múlik. Nem hibáztatom Őt, ahogy magamat sem. Így alakult az életnek biztos volt célja vele, mert semmi nem történik véletlenül. Az ideális dolog is egyéni. Kinek mi az értékrendszere. Nem könnyű egy kapcsolat fenntartása sem, ahogy munkahely megtartása se. Mindenért dolgozni kell minden nap!! El kell jutni egy szintre, méghozzá arra, amikor másokban már nem a jobban a lehetőségét látjuk, hanem őt magát, a párunkat. Ha mellette meg egy apróság is azt sugallja, hogy van nála jobb, van nála hozzánk illőbb ember, akkor az ember keres kutat, majd csalódik. Mert elengedi azt, aki megbecsülte, aki nem csak az örömben és a jóban, hanem a rosszban és bánatban is vele marad, mert őt látja, őt értékeli, őt szereti. Érzi, hogy ő rá várt és ekkor jön a döbbenés, amikor megpróbáljuk az újjal, és az nem azt nyújtja, amit bele láttunk. Nehéz kérdések ezek. Mert az ember mindig túlkésőn eszmél fel. Ennek ellenére én még mindig hiszek abban, ha két embernek együtt kell lenni, ők együtt is lesznek. Nem számítanak az apróságok. A másikat nem azért szeretjük, mert ugyanolyan, mint mi, hanem önmagáért. Akkor leszünk csak igazán boldogok. Ha magunkat keressük benne, vagy az első nagy szerelmet, akkor még nem állunk készen a pozitív dolog befogadására. Még akkor, sem ha ez által elszalasztjuk a lehetséges jövőnket. "Hagyd magad megsebezni!" - Ez a mondat az, ami igazán rám illik. Mert igen, akármennyire óvatos akarok néha lenni, nem jön össze, mert a szívem visz. Amíg az eszünkre hallgatunk, addig nem érzünk igazán. Kellene a tényleges ismerkedési időszak. Manapság 1-2 nap, pár hét vagy pár hónap és két ember mindenen túl van. Még talán a szülők-szülőkkel való találkozáson is. Nem éppen jó ez. Persze nincs általános szabály, valakinek bejön, és Ő nagyon szerencsés. De többségében azt látom, hogy, ha lenne tényleges udvarlási időszak, amikor két ember csak egymásra figyel, egymásra koncentrál, de nem kapkodnak el semmit, akkor talán a kapcsolatok is tartósabbak lennének. Hiszek, abban, hogy az igazit, észrevesszük már az elején, pont ezért haggyuk, hogy a dolgok szépen lassan kialakuljanak. A rengeteg közös program által. Amibe bele kell, tartozzon a felhőtlen nevetés, és a komoly beszélgetés is. Ha az emberek vitáznak, azt jelenti törődnek egymással. Mert, amikor már nem teszik, akkor érdektelenné vált számukra a dolog. Tényleg nehéz kérdések ezek. Amikre a válasz ott van mindenkiben, egyénenként, csak ahogy írtad nyitott szívvel kell járni. Mivel a fiúk ugyanolyan érzékenyek, mint mi lányok bezárják a kis kapuikat, és védőmechanizmusként felvesznek valami álarcot, amivel csak a saját boldogságuktól fosztják meg magukat, illetve a lehetőségtől, hogy jól érezzék magukat. Mert a srácok is tudnak sírni, nekik is van szívük, lelkük, és nekik is ugyan úgy fáj, ha palira veszik őket, mint nekünk. Nehéz ez a nyitott szív dolog, mert az lenne a jó, ha elvárások nélkül, a múltat elengedve tudnának létezni az emberek mindkét nem, de én úgy veszem észre, hogy az srácoknak nehezebb elengedni a múltat. Az érzéketlen külső érző szívet takar. Olyan személyiséget többnyire, akit érdemes lenne megismerni, de úgy nehéz, ha ő nem akarja. A végtelenségig nem lehet harcolni egymás ellen. Ki kell nyitni újra a szívet, és hagyni kell, hogy az érzés eluralkodjon, különben magányosak maradunk. Pedig pont ezt akarjuk elkerülni, de a zárkózottsággal sajnos ide jutunk. Fel kéne ismerni, hogy attól, mert nem a jó személlyel találkoztunk, még értékesek vagyunk. Azt gondolom, hogy akik összetartoznak, azoknak nem számít semmi, mert meg tudják oldani. Csak az kérdésem meg akarják-e?

Hát, az, hogy mit érzek, belülről jön, nem tudom irányítani. Igen, én is hiszek abban, hogy nem csak robotolni kell, különben miért is jöttünk a világra? Mindenkinek mást jelent az "élni" szó. Nekem azt, hogy, minél több helyre elutazhassak.

Megjegyzések