Minden nap Valentin nap 82/365

BLOGVILÁG


A blogom külsőt változtatott. Itt volt az ideje egy kis változtatásnak. Mint tudjuk én utálom a divatot követni, ha tehetem nem is egyezik meg a ruhatáram az épp aktuális mániákkal. Egy példa, amikor a rózsaszín volt a "menő" én utáltam. Aztán amikor bejött a kék és lila, megszerettem és beújítottam rózsaszín cuccokkal, ez főleg a rég múltamra jellemző. Ugyanígy vagyok a hajszínekkel is. Voltam már a vöröstől a melírozott szőkéig minden. A barna most hatalmas divat szín lett és nem szeretek beleolvadni a tömegbe és nem is szoktam. Úgy döntöttem, hogy a diplomaosztómig maradok szöszi . Mert bebizonyítom, hogy nem a szín dönt.. és nem ettől függ, ki milyen okos.. sőt megkockáztatnám h még csak nem is a diplomától... hanem az egyéniségtől, a környezettől, az élet által adott leckék lereagálásából. Tudom, hogy sokszor mondtam már, hogy megváltozom. És sokszor próbáltam erősebb lenni, de mindig ugyanolyan gyenge voltam. Mert túl sokat agyaltam és túl sokat reméltem és túl hamar szavaztam meg bizalmat, túl hamar kialakul nálam a szeretet. Illetve túl empatikus vagyok. Ezt apukámtól örököltem. Az utolsó falatunkat is megosztanánk mással. Sajnos, mi még azok a típusok vagyunk, akikben lakoznak érzelmek!!! És akik önzetlenül segítenek másokon.. sőt olyanokon is akikről tudjuk nemhogy nem segítenének, de inkább át taposnak rajtunk. Illetve keresztbe tesznek, bántanak, átgázolnak rajtunk. De, mi mégis segítünk, pedig nem lenne kötelességünk. Pont ezért vagyunk egyediek és különlegesek, mert nem lettünk olyanok, mint a mai emberek többségében.. belefásultak az életbe. Tele vannak fájdalommal, keserűséggel, gonoszsággal, dicsekvési vággyal, versenyszellemmel, összehasonítási kényszerrel, hogy kinek jobb a másiknál, ki mit vár el stb.. Pedig ez butaság.

Nem másokhoz viszonyítva vagyunk valakik..! Hanem csakis önmagunkhoz képest szabad mércét felállítani. Mindenki mást értékel, mindenkinek más jó, mindenkinek mások az elvárásai, mindenkinek más okoz örömet és boldogságot. Különbözőek a feladataink, céljaink, álmaink, vágyaink. Mindegyikünk saját kis elképzelése: egyedi és különleges.. :) a maga módján a örömet okoz minden.. csak nem mindenkinek.. de ez nem is baj... sőt így helyes.. illetve természetes. 

Meguntam, hogy az életemet irkálom, illetve a lelkiállapotomat. Mert oly sokan NEM érdemlik meg, hogy gondoljak rájuk. Vagy, akár egy kósza gondolatban, szóban megemlítsem őket. Olyan mély sebeket ejtettek bennem emberek, amik továbblépésre sarkalltak. Nem haragszom megbocsátottam Bárkinek, aki úgy érzi valaha ártott nekem, bántott engem, beszólt nekem, lenézett, vagy csak szimplán kibeszélt a hátam mögött. Mindenkinek megbocsátok, mert haragudni csak arra tudunk akit szeretünk. Ha nem érdemlik meg ezt az érzést, akkor a haragot sem. Közömbös vagyok mintha egy ismeretlen ismerősbe botlanék újra és újra, csak most már képes vagyok egy sziával tovább állni.

Kedves Olvasóim pontosan ezek miatt, mint észrevehető ez blog átalakult élmények bloggá!


Egy igazi Útinapló lett belőle.

Egy ideje csak arról írok, ami esemény, utazás, sport, egészség, illetve közös gondok vagy örömök. Egyszóval: véleményem, nézőpontom fog tükröződni a blogomban. Legfőképpen utazásaim pillanatait szeretném részletesebben megörökíteni ebben a blogban. Eddig nem nagyon használtam ki és sok történetet nem írtam le, sem akkor amikor megtörtént sem azóta. Ez meg fog változni, mert most a spontán útjaimat fogom elmesélni részletesebben. Hiszen sok országban megfordultam már. Ami hihetetlen számomra, hogy a világból én is láttam egy keveset. Nekem ez okoz örömet én ettől érzem jól magam. Akkor vagyok boldog, ha írhatok és ha úton lehetek. Akár Magyarországon belül, akár külföldön. Sok szép hely van a világban és bár a lehetőségeim szűkösek. Megpróbálok minél több helyre eljutni addig amíg megtehetem.. Hogy még rengeteg fényképet készíthessek. És igen ebben nem változom.

Útinapló

Az újdonság ereje, mert utazni jó.

 „Cool Traveller NEVER SLEEP!‟ A jò Utazó soha nem alszik!‟ - Norina



Norina

Megjegyzések